Tünetek és következmények alsóvégtagi érszűkületben
Miért fontos a szűrővizsgálat?

Az alsóvégtagok érszűkülete ugyanaz a betegség – ugyanaz az érlemeszesedés – mint a koszorúserek, vagy az agyi erek hasonló betegsége. Az érelmeszesedés ugyanis globális betegség, az egész érrendszert érinti, bárhol is jelenjenek meg először a betegség klinikai tünetei.
A klinikai megjelenéstől függően természetesen a tünetek némileg különbözőek. A koszorúserek betegsége pl. előbb terheléskor majd nyugalomban jelentkező mellkasi fájdalmat okoz (amit angina pectorisnak nevezünk), legsúlyosabb formájában, az infarktusban pedig szövetelhalás mutatkozik. Az alsóvégtagok betegsége hasonló tüneteket okoz: előbb terheléskor, majd nyugalomban lép fel lábfájdalom, súlyosabb formájában pedig szövetelhalás (gangraena) alakul ki a lábakon. A kialakuláshoz vezető élettani folyamatok azonosak, a klinikai tünetek pedig – a lokalizáció figyelembevételével – hasonlóak!

Az alsóvégtagok érszűkülete 4 stádiumra osztható:

1. A betegség legenyhébb formájában panaszok, tünetek még nincsenek, legfeljebb műszeres vizsgálatokkal lehet a betegséget kimutatni. Ultrahang (doppler) vizsgálattal megmérhetjük a lábfeji artériákban a vérnyomást, és megmérhetjük a felkari vérnyomást is. Egészséges, fekvő helyzetben lévő emberben a két érték azonos – ugyanakkora a vérnyomás a lábakon, és a karokon is. Érszűkület esetében azonban a lábakon mért nyomás alacsonyabb, mint a karokon mért vérnyomás. A különbség arányos az érszűkület súlyosságával.

2. Terheléskor, járáskor a lábikrában fájdalom lép fel, ami a beteget megállásra kényszeríti. Rövid, 1-2 perces pihenés után a fájdalom szűnik, és a járás folytatható. Természetesen egy bizonyos távolság megtétele után (ún. „járástávolság”) újabb fájdalom mutatkozik, és a történet ismétlődik. „Intermittáló sántításnak” (claudicatio intermittens) nevezik e stádiumot.

3. Nyugalomban is lábfájdalom lép fel a betegség 3. szakaszában. Főleg fekvő helyzetben, éjszaka jelentkezik e fájdalom, ami a lábak lelógatására, vagy felkelés során szűnik. Az ok világos: a végtag vízszintes helyzetében kevesebb vér áramlik a szövetekhez, mint függőleges helyzetben, hiszen a vér is folyadék, ami lefelé nagyobb nyomással és könnyebben áramlik.

4. Nekrózis, gangraena alakul ki az utolsó stádiumban, jelezve a szövetelhalást. E stádiumban a végtag komoly veszélyben van!

Az alsóvégtagi érszűkület előfordulása az összlakosságban kb. 5%. Az életkor növekedésével azonban ez a szám jelentősen megnő.
Néhány évvel ezelőtt született egy, 65 év feletti, érszűkületben szenvedő betegek körében készült vizsgálat. A vizsgálók arra voltak kíváncsiak, hogy az obliterativ érbetegség szenvedők között több-e az infarktus és a stroke előfordulása, mint a kontroll csoportban, ahol érszűkület nem volt. Kiderült, hogy már a legenyhébb fokú, klinikai tünetekkel nem járó, 1. stadiumú betegekben is szignifikánsan (2-3-szor) több infarktus és stroke fordult elő. Szignifikánsan nagyobb volt e betegek között a halálozás is.

E vizsgálat eredményeiből 2 gondolat következik:

1. Az alsóvégtagok érszűkülete rossz prognózisú (kilátású) betegség. Elsősorban nem a lábak sorsa miatt, hanem a szív és az agyi erek betegsége ill. ezek következményei miatt. A lábak prognózisa relatíve jó: 10-20 év alatt gyakran alig változnak a panaszok és szerencsére csak egészen kis százalékban kerül sor amputációra. A rossz prognózist az általános érbetegség egyéb megjelenései, a szív- és az agyi erek megbetegedése okozza.

2. Az alsóvégtagi érszűkület jelzője az egyéb régiók megbetegedésének. Az alsóvégtagi érszűkület fel kell, hogy hívja az orvos figyelmét arra, hogy keresse a globális betegség egyéb – prognózist meghatározó – manifesztációit. Így válhat az érszűkület és annak korszerű kezelése a prevenció – azaz a szív és agyi érbetegségek megelőzésének – fontos eszközévé.

2008.06.08. Dr. Káli András PhD
főorvos